0. nap

Délután 3-kor rohanok a buszra, hátamon a kb. 30kg all included túrapakk. Irány Bécs. Bécsbe megérkezem 5 után, irány a Westbahnhof.  Prágából kb. most indult Ákos, neki ennyivel rövidebb (-2 óra) de annál rázósabb útja volt.

Az állomáson sikeresen meggyőztem az információs nénit, hogy vigyáz a hátizsákomra, én közben intéztem egy vonatengedélyt és várom a 10 órai vonatomat.  Vonattal, tömött kabinban (1x japán, 1x koreai, 2x deutcher, 1x szlovák és én) irány Vilach, ahol reggel 4-re megérkeztem és vártam Ákosra, innen már együtt folytattuk reggel 7-kor. Célállomás Hinterbichl (1312 m magasan), pár átszállás után 10:30-ra ott vagyunk. Mögöttünk 19 óra út, előttünk kb. 1700 magassági méter felfelé.

1. nap

Eredeti elképzelésünk az volt, hogy kényelmesen felszaladunk kb. 3000 m magasba az alaptáborunkba. Sajnos, mikor ezt elképzeltük, elfelejtettük hozzáképzelni a piszok nehéz hátizsákokat, a hosszú ide út fáradalmait és a tényt, hogy éjszaka egyikünk sem tudott aludni. A felszaladásból a túra legfárasztóbb élménye lett.

Előttünk a cél 

Az út két részre osztható, felezőként a középben található Johanis Hütte hegyilakkal (2121 m magasan). A Johannis Hütte-ig lehet taxival menni, de ezt mi elutasítottuk, mert akkor még jó volt járni. Helyette gyalogoltunk, kb. 4 órát mire önerőből felértünk. Az út a helyi táblák szerint csupán 2,5 óra, de mint később kiderült ezek az idők akkor teljesíthetők, ha az ember megállás nélkül jó tempóban halad, (nagy pakkal, fáradtan nem a mi esetünk). Megérkezvén, fáradtan, megpihentünk, és érdeklődtünk a felvonó iránt, amivel fel lehet küldeni a hátizsákokat, 30 kg-val könnyebben lényegesen fürgébbek lennénk.

A hírhedt felvonó

Jó hír, felvonó van, sőt működik is, odamegyünk, és a helyi kurblis telefonnal felhívjuk a célállomást, küldhetjük-e a cuccot. Rossz hír, az erős szél miatt a felvonó nem üzemel, nesztek nekünk cipelünk tovább. Na nálam itt jött egy törés, hogy azt a fűzfán fütyülő rézangyalát (persze ettől azért választékosabb szókinccsel), de azért nekivágtunk, messze még az éjszaka. A kötelet, ami önmagában 4,6 kg súlyt képviselt egymás közt felváltva cipeljük, lassan faragva az előttünk levő 800 magassági méterből. Felfelé menet egyre erősödik a szél és hüll le a levegő.  A célhoz lasan, de közeledünk, majd újra jó és rossz hírek, jó hír, látom a célállomást, a rossz meg, hogy jó messze van még. Felváltva, egyikünk halad a másik előtt, megyünk tovább, nagyon elegünk van, de megyünk.

Defregger Haus felülnézetből

Végre célban, a Defregger Haus (2963 m magasan) hegyi lak nagyon kedves nénije fogad minket, kiossza a szálást, megmondja hol főzhetünk, és kapunk két teát. Több mint 28 órája a lábunkon, mögöttünk majd 2 magassági kilométerrel megyünk lefeküdni. Vár a holnap, Grossvenediger.
 

A következő napokban (igyekszünk nem hetekig húzni) beszámolunk utolsó (nagy)kalandunkról, a Hohe Tauern nemzeti parkban töltött 7 napos túránkról. Bár a dolgok erősen eltértek a tervezettől (mert van, ami hatalmasabb mint az ember), a kaland semmit nem vesztet gyönyöréből, és annyi már most biztos, hogy ide még visszamegyünk.

 Amiért nem lehet nem szeretni…
 

A Nyugati-Tátra egyik gyöngyszeme a Zsári-völgy (Žiarska dolina), kedvenc tátrai túráim kiindulópontja, egyben a legvadabb tátrai lavinák otthona. Március 25-én azonban, 11 óra körül az eddigieket jóval meghaladó méretű hófergeteg indult lefelé a Jalovské sedlo és a Prislop irányából, eltorlaszolva a zsári menedékházhoz vezető utat, magát a menedékházat is körbeölelve - nagyobb károkat okozva a környező épületekben és erdőkben. A lavina másfél kilométer hosszú, helyenként 20-25 méteres vastag. Nem ez volt az egyetlen lavina a héten, vad idők járnak arrafelé.

Ismerősön keresztül jöttek a döbbentes fényképek. A lavina méretei több, mint kivehetőek, összehasonlítva egy tavaly júniusi túrán készült fényképekkel:

A trafóállomásnak annyi...

Hátulról:

Fehér ölelésben...

A menedékházhoz vezető úton 20-25 méter vastag hó...