10. nap

Előttünk a vándorút egyik legordasabb szakasza: felkapaszkodni a Collata Anisclo gleccservájta, kanyonszerű nyergére, egy igencsak spécikus, sikítósan meredek terepen. Először sűrű erdős részen haladnunk át. Az ösvény már legalul a 90 fok felé tendál,  de leglább még árnyékban vagyunk. Kiérve onnan, először szembesültünk komolyabban a víz hiányával, a hosszantartó száraz idő miatt ugyanis minden lefelé tartó patak kiszáradt vagy elbújt a föld alá.

A völgy torkolata, a hiányzó patakokkal

Igaz magasságban már jól állunk, mégis az út nagyrészt még előttünk van.  Kiérve az erdőből tudatosul bennünk, miképpen válik a terep még meredekebbé a sziklás részen. Ha valaki nem hiszi, hogy ide lehet ösvényt készíteni, téved: lehet! Más kategória viszont egy húszkilós hátizsákkal felkecmeregni rajta. Lefelé viszont összehasonlíthatatlanul rosszabb...

Jobboldalt a napi felkapaszkolandó (a Collata Anisclo gerinc) és az egykori gleccserfolyó grandiózus medre

Ilyen megeröltetés mellett nem is csoda, hogy minden vizünk a legbeosztósabb rezsim ellenére is két óra alatt teljesen elfogyott. Lefelémenőktől kapjuk az édes információt: az egyik füves kicsöglelésen van egy kicsi forrás! Odaérve minden létező palackunkat újratöltöttük: a bágl össztömege megnő pár kilóval.

  Némileg megpihenve, elindulunk újra felfelé. A haladás nehézkés és lassú, az előttünk fekvő kősivatag nagyon meredek és csak nehezen járható. Az ember iszonyat kerülőket kell, hogy menjen csak, hogy pár méterrel följebb jusson. Ráadásul többszörösen, abba a tévhitbe estünk, hogy már a végén járunk.
   De végül felértünk.

Fent a gerincen, előttünk a GR jelzés, baloldalt a Collata Las Coronetas

Kilátás a völgyre, távolban az előző napok dombjai

A gerincen találkozunk egy kisebb francia hegymászó csoporttal, ők a Monte Perdidot akarják megostromolni. Gyors információ csere, majd elválnak útjaink. A gerincen enyhén leereszkedtünk a túloldalon és felállítotuk az aznapi szálásunkat.

11. nap

Reggel sátorbontás es nekivágunk a Punta de Las Olas-t megkerülő utunknak. Napi cél a Monte Perdido alatti legendás táborhely, a hegymászók egyik helyi mekkája, a Góriz. Az út első fele, az Aneto megmászását leszámítva talán a legveszélyesebb túraszakasz, a nagyon meredek, kövekkel lepte út a völgy feletti szakadék mentén húzódik, lenne hova lezuhanni. 

Nehéz a rokker élete...

Itt van először a túra folyamán, hogy láncokkal is találkozunk, pedig a spanyolokra eddig sem a túlzott óvatosság, sem a turistákra való odafigyelés nem volt jellemző. A láncokat követte a 245 m szintkülönbség legvadabb szakasza.

Én jobboldat fent, némileg beolvadva környezetbe, előtérben egy szakadék felső része

Megérkeztünk az aznapi belőtt legmagasabb pontra, 2736 méteren, a Punta de las Olas árnyékában megpihentünk, és elkezdtük csodálni a táj szépségeit, és a rengeteg fejünk fölött repkedő sast.  Nem tudom, mitől van, hogy ennyi madár volt ezen a vidéken, mindenesetre az ember bármikor felnézet az égre, és gond nélkül megszámolt 6-8 repülő madarat, volt, hogy többet is. Eme felfedezést követte is egy kb. 1 órás rögtönzött fényképszünet (nem siettünk mi sehová sem). 

...sas

Sasok megörökítve, mink megpihenve haladunk tovább, egy hosszabbra nyúló, de kényelmesen járható útszakasz vár ránk, lebandukolunk egy 530 m. szintkülönbséget egészen Góriz-ig.

Délután megérkeztünk a Góriz menedékházhoz: körülütte sátortábor.  A Góriz-i menedékház rendkívül népszerű, a civilizációt otthagyva három-négy óra járással megközelíthető, és innen ostromolható a Pireneusok egyik legkedveltebb háromezerméteresse, a Monte Perdido.

Mink, kihasználtuk a hely nyújtotta minden luxust, és miután az ingyen konyhában megfőztük a magunkkal hozott kaját, azt tisztességes úriemberekhez méltán asztalnál ülve kanalaztuk magunkba, majd kicsivel később csap alatt mostunk kezet, lábat (a modern civilizáció adta WC élménye elmaradt, miután estére annyi ember volt a menedékház körül, hogy a sor már nem érte meg).

Hátizsákjainkat lepakoltuk, és elindultunk egy kisebb sétára a Valle de Torla völgy felett (a La Subitialla mentén). A délutáni séta lehetőséget adott felülnézetből is megcsodálni a gyönyörű völgy vízeséseit, és pazar sárga virágmezőit.  

La Subitialla, visszapillantás a Monte Perdidóra

A völgy legszebb vízesése, ma még csak felülnézetből...

Ákos kolléga, mögötte a Valle de Ordesa

Sétáról visszaérve, arra lettünk figyelmesek, hogy a délutánhoz képest megsokszorozódott az emberek, sátrak, sátorhelyek száma.  Leellenőriztük, hátizsákjaink meg e vannak, majd nekiláttunk a megfelelő sátorhely kiválasztásához az egyre csak fogyó kínálatból. A sikeres választás után, megépítettük sátrunkat, majd azt alaposan kikötöttük, Góriz és a Monte Perdido vidéke híres a hirtelen jött gyorsan ment éjszakai viharokról (jutott nekünk is eső és dörgés is). Sátort felépítve, Ákos megjegyezte, nem e kellene körbeásni, a dombról jövő esővíz ne folyjon alattunk, de a talaj keménységét figyelembe véve, úgy döntöttünk inkább megbízunk sátrunkban. 

Előtérben a mi sátrunk, alatta a Góriz-i hegyitábor

Este vacsora, tömegcsodálás, elmélkedés meg-e próbáljuk holnap a Monte Perdido-t. Majd miután mindenki kezelte fájó lábait, és leéget vállait, megnéztük milyen szépen gyűlnek a felhők a fejünk fölött és mentünk aludni. Éjjel jön a menetrendszerű óceáni vihar.