Az előbbi posztban említett Refugiu Restanca menedékházban, épp térképolvasással töltöttük az estét, amikor hozzánk fordult a túlasztaltól 2 fiatalabb néni, hogy valami maradék szeszt ránksózanak (biztos ránézésre belénk fért). Megköszönvén, meg, hogy viszonozzuk a kölcsönt, Ákos visszanyújtotta a flakon háziját. Nénik ittak, mély levegő, és mentek aludni, a francia gyomor nem erre termett. Maradt viszont egy lokálfrancia csákó, akiről megtudtuk igencsak jártas a helyi dombokon. Megkérdeztük nem tudna-e javasolni valami kihagyhatatlant. Na, az öreg beindult, nyomta ezerrel, 5 perc után már 2 hétre elegendő extratúrát javasolt, és még volt rezerva. Először csak szóban magyarázta a törött angoljával, hogy merre, meg hová… később már térképet is korrigált, mert, hogy ’’ott van az, csak nincs berajzolva’’ alapon kibővítette a kínálatot. Mellesleg ő volt, aki meggyőzött minket arról is, hogy az Aneto délről ostromolható, csak bátran vágjunk neki….

De az abszolút akkor jött, amikor a reggelinél újra szóba álltunk, és ő előkapott egy kézzel rajzolt térképet, plusz egy helynevekből álló útleírást, hogy ha lenne időnk, hova mennyünk, mit nem szabad kihagyni.
 

A rajzolt térkép

A honan-hová helynevek