8. nap: on the road again..
Reggel egy kempingben, Benasque közelében, kelünk fel. Lábainkban még erősen parázslik a tegnapi 3000m szintkülönbség (1200 felfelé, 1800 lefelé) és a sok élmény. Hét nap után szokatlan ez a nagy tömeg: outdoorosok, kempingelők minden irányban, betonút... Viszont az eddigi hegyipatakos-hegyitavas fürdést felváltja a forróvizes zuhany, igaz csak egy nap erejéig. Terveinkkel összhangban ma stoppolni fogunk: A cél eljutni Parzánba, ahonnan aztán újra ráálunk a GR-11re a Ordesa és Monte Perdido Nemzeti Park irányába. Rögtön az első autó leszámol egy stoppolással kapcsolatos tévhittel: az izzadt, nagypakkos backcountry-sok előtt hatalmas Mercedes áll le, bőrülésekkel, szerény, csöndes spanyol üzletemberrel a volánnál. De vitt minket egy hosszú Pözsó is, angolul kivételesen jól beszélő francia házaspárral. Egy elágazásnál tesznek ki, itt valamivel többet kell várni, egy postai furgony áll le, belőle egy alacsony, elgreco-arcú srác integet. Igazi Vándor, nemrég jött vissze Indiából ahonnan Tibetbe szeretett volna bejutni, sikertelenül. Másfél évig probálkozott, közben lakott kolostorban is, bejárta Észak-Indiát, szankszirtül tanult. Kérdem, miért nem próbálja Oroszország felől: felcsillan a szeme, nem is rossz ötlet, aztán megint a kínai hivatalokat szidja. Most hazajött pár hónapra dolgozni, aztán próbálkozik újra. Pusztán az ilyen emberekkel való talákozások miatt érdemes néha stoppolni, valahogy olyan perspektívák nyilhatnak meg bennünk, amire amúgy "normális körülmények közt" nem is gondolnánk.
Következő barátunknak, egy igazi hegyimanónak nem gond 120-szal bevenni az éles kanyarokat s közben dobozossört iszogatva a pireneusokbéli medvetalákozásairól csevelyésznie: apró termetű, hosszúhajú hegyivezető, az Anetón már kismilliószor járt, de a kedvence az Atlasz hegység volt, melyet bejárt egymaga. A távolban feltűnik Ainsa tipikusan spanyol stílusban: a régi középkori város dombon, templommal a közepén, igazi biblikus City upon a Hill.
Már nem vagyunk messze, s az egész napos, kábé 100 km távot, különösebb gondok nélkül összesen 7 autóval megjártuk. A Pireneusok lábánál stoppolni egyszerű, de a nem túl sűrű forgalom miatt számolni kell hosszabb várakozásokkal is. A nap gyöngyszeme mégis az volt, amikor már este, Asterix húsvér másolata vett fel minket a lakókocsijába, hogy kitegyen az aznapi uticélt jelentő Parzánban. Egy elhagyatott juhászlak mellett találunk kényelmes gyepet, a vacsoránál, a tábortüzet jelképező gázrezsó mellett hazai témák jönnek elő.
9. nap: hosszú lépések
A térkép szerint kerek 18 kilométer és több mint 2000 méter szintkülönbség vár ránk, melyet a nehéz terepviszonyok miatt le kell darálni. Parzán határban búcsút intünk a civilizációnak és elindulunk a határozottan felfelé ívelő szekérúton. A Collata Las Coronetas (2180m) gerinc, melyről két hatalmas gleccservölgyet választ ketté, valójában a lassan járj tovább érsz filozófiájával érhető el, a távolság nagy, a szintkülönbség fölfelé valamivel 1km fölött van, nyáron erős napsütésben és ritka iható vízforrásokban. Felfelé több legelőn is keresztülhaladunk, itt laknak azok a tehenek, akikre az alpesi Milka boci is joggal irigykedhet, dús zöld fű, rengetek patakocska (mely a bociknak köszönhetően nem éppen iható), és sehol egy kerítés, vagy akár tüskés bokor, ami korlátozná a hölgyeket a megahesszben.
Boldog boci
Tovább haladva a mindenütt jelenlevő tehenek mellett egyre gyakrabban látunk mormotákat is, de ellentétben a tehenekkel emberi jelenléttől zavarbajőve azonnal berontanak a legközelebbi kotorékukba.
Felérve a gerincre, gyönyörködünk a kilátásban, közben Ákos ijezget, hogy merre visz a holnapi utunk. Az ebédet ennek a hatalmas gleccservájta Valle de Pineta völgynek a peremén tálaljuk. A lefelé út igaz meredek, de jól járható. Útközben ránk jött egy kisebb eső de szerencsére a sűrű erdő, ahol éppen haladtunk kellő menedéket nyújtott. Lefelé haladva az állatvilág néhány vadlóval gyarapodik. Nagyon békések és szépek, a mormotákkal ellentétben egyáltalán nem zavartaták magukat jelenlétünkkel.
Leértünk a Valle de Pineta (1250 m.m.) aljára és megkerestük az aznapi szálásunkat, a helyi kempinget. A völgy turisztikailag elégé látogatott, így az egynapos menekülésünk a vadonba ezennel véget ért, újra faházak, embertömegek, autók stb. A helyi kempinget röviden úgy jellemezném, hogy "szar, de nem túl drága", viszont egy koszos, mocskos, embertömte monstrum. Ha eddig kételkedtem volna, innen biztos, hogy én nem leszek soha kemping Deutsche turista. Várjuk a reggelt, a menekülést….
Fent a Collata Las Coronetas gerincen, előttem a holnapi kihívás
