2. nap
Affajta lazítás volt beterezve, kényelmesen kialudva, reggel 7 után kelünk, gyors reggeli és egy könnyebb körtúra, semmi stressz még pihenjük a tegnapit. Reggel megnéztük a térképet, konzultáltunk egy visszatérő lengyel csapattal és eldöntöttük merre, a cél a Hohe Zahn nevű csúcs, majd kisebb kerülővel vissza. Na, ez sem így sikerült!

Elindultunk felfelé, első pár magasságit még köveken majd kezdődik a gleccser. Itt jött az első akadály, iszonyatos köd van. Sebaj, azt mondták repedések nincsenek, és jól látható volt a kitaposott nyom is, eldöntötök, indulunk, legfeljebb ha elfogy a nyom, visszafordulunk. Felkaptuk a hágóvasakat, kihúztuk, megcsomóztuk a kötelet, kézben csákány, mehetünk. Elsőnek Ákos 15m kötéllel követve, utána pedig én. A haladás lassú, a hó nedves és nehéz, tapad, de a nyom jól követhető, olyan 20m a látóhatár.

 Ákos a ködben…

A haladás nagyon monoton, a ködben nincs mit csodálni, nincs messzi cél, ami felé haladhatnánk, de azért egyre csak megyünk. A másik, ami nincs, az a leágazó nyom, amin letérnénk a Hohe Zahn felé. A hosszú haladás közepette Ákossal egyhangúan megegyeztünk, hogy a leágazás vagy nincs kitaposva, vagy nem láttuk, de mindenképpen, már ha van, lett volna, vége, szünet és fordulunk vissza. Miközben rágjuk a müzli rudunkat, és isszuk a vizet a semmiből (a.k.a. köd) előbukkan 4 Deutscher tourist. Náluk is érdeklődünk, és bár az elágazással nem tudnak segíteni az egyik öregúr high-end computer órájára hivatkozva állítja, hogy már csak 200 magassági méter a csúcs, illene felmenni. Az “Ilyen ködben nem érdemes” argumentumunkat pedig gyorsan elintézte a “Holnap havazni fog” válasszal. Ideig elmélkedtünk, majd indulunk utánuk felfelé.

A német 4-es fogat az éppen felszakadozott felhőzetben…

Csúcshoz közeledve igenpicit az idő is javul, nem olyan, hogy jéé!!, hirtelen kilátás vagy valami, inkább csak néha-néha felvillan egy apró foltnyi kék ég.

Végül felértünk, Grossvenediger, az Osztrák Alpok egyik legnagyobbikára, 3672 magassági méter. Ködben külön élmény, hogy az ember csak pár lépéssel a csúcs előtt tudatosítsa biztosra, hogy ott van. Megvolt életem első akaratlan csúcsmászása, pedig 200m lejjebb még eszem ágában sem volt ide ma felmenni. Fent gratulálunk egymásnak a német négyessel, csúcsfotó a keresztel, azt legalább látni, majd kergessük a térerőt (csak itt van), kötelező haza SMS és megyünk lefelé.

 A csúcson a keresztel éppen SMS írás közben…

Kilátásból ennyire futotta. Akkor még nem tudtuk, hogy 2 nap múlva újra ugyaninnen belássuk az Alpok teljeségét.

A csúcson.

Kisebb várakozás után (hátha kitisztul) elindultunk lefelé. A lefelé menet sokkal gyorsabb volt mint felfelé, és a kásás puha hónak hála, gyorsan lehetet lépkedni a puha talaj támogatta a térdeket a rúgózásban, így azok nem annyira terhelődtek.  A gyors és kényelmes lemenetel egyetlen gyengéje az a pillanat volt, amik sikeresen megtaláltam az egyetlen útban fekvő kis gleccserrést és félig eltűntem benne. Szerencsére különösebb probléma nélkül kimásztam, majd minden más zavarás nélkül leértünk vissza a Defregger Hausba.

Cipőszárító… a száradó lábbelikkel.

Cipők száradnak, mink meg bemegyünk tervezni a holnapi átkelést. Az ekkori tervünk szerint holnap újra felmászünk a glecserre, majd megtalálván a leágazásunkat a csúcs előtt letérünk, és a gleccser másik oldalán leereszkedvén átmegyünk a Neue Prager Hute-be. A fog-e havazni kérdésemre (félvén a mai öreg hegyimedve intésétől) a chatártól egy egyértelmű NEM volt a válasz, hogy itt bizony havazni nem fog. Pedig…